fbpx

Gyenei Ágnes vagyok, reflexológus természetgyógyász gyógymasszőr, életmód-terapeuta, dolgozó anya és feleség.

„A reflexológia művészet, a tudatos érintés csodálatos művészete.” Ez az idézed kedves reflexológus tanáromtól, Dr. Csikai Erzsébettől származik. 

Ebben a hitben végzem a munkámat, a talpmasszázst és annak oktatását. Ugyanis a tudatos érintés, vagyis a talp masszázsa az, ami valóban segíteni tud a szervezet egyensúlyát visszaállítani a normál állapotba.

Az emberi szervezetnek, mint ahogy a természetnek is van egy öngyógyító képessége, amelyet ha támogatunk, segítünk, akkor önmaga meg tudja teremteni azt az állapotot, amikor nincs betegség, nincsenek problémák, mert létrejött az emberi testben-lélekben az egyensúly állapota. És ebben óriási segítséget tud nyújtani a reflexológia, azaz a talp reflexzónás önmasszázsa. 

Ennek a szervezet számára és így Neked is felbecsülhetetlen értékű segítségnek az ismeretét szeretném átadni a talp reflexzónás önmasszázsának a  megismertetésével.

Az évek során nekem is rá kellett döbbennem arra, hogy az egészség a legfontosabb. Márpedig az egészséget nem lehet megvenni, sem ajándékba kapni, azért csakis mi magunk küdthetünk meg. 

Kezdetben, fiatalon ez egészség természetes, de ahogy haladunk előre a korban, rádöbbenünk, hogy egyre inkább nekünk magunknak kell tenni érte. 

De hiába eszek egészséges ételeket, hiába mozgok rendszeresen, hiába vannak pozitív gondoltaim, az még valahogy mindig kevés. 

A szervezetem jelez, hogy valamit még tennem kell érte. Valamit, amit sem a mozgás, sem az étkezés, sem az orvostudomány önmagában nem ad meg. 

Mivel egyre jobban eltávolodtunk a természettől, a természetes gyógymódoktól, ideje lenne kicsit visszatérni hozzá. Ha segítjük és támogatjuk a szervezetet, ő képes meggyógyítani önmagát. Így lettünk „megalkotva”. 

Mikor először hallottam a  reflexológiáról, kicsit kétkedve fogadtam, hogy ez tényleg működik?! Majd évek múlva rádöbbentem, hogy nekem természetgyógyásznak kell lennem, elvégeztem a szükséges képzéseket. Majd szakirányként a reflexológiát választottam és az évek során bizonyított, hogy valóban működik. Önmagamon megtapasztalhattam, hogy egy olyan tudás birtokába kerültem, amit használnom és alkalmaznom kell másokon is. 

Csakhogy azt vettem észre, hogy a vendégeim is kétkedve fogadják és leginkább csak kiváncsiságból jönnek el. De mikor már egy alkalom után is tapasztalnak olyan reakciót, amit a reflexológia okozott, kérik a következő időpontot, mivel náluk is lett bizonyíték arra, hogy működik. 

Ennek ellenére sokan vagy drágának tartják a rendszeres reflexológiai kezelést vagy túl időigényesnek. Hiszen ha pár hónapon át hetente kétszer el kellene járniuk kezelésre, az igencsak időigényes és költséges dolog lenne a számukra, annak ellenére is, hogy az egészségükről van szó. Ezért gyakran meg szoktam mutatni, hogy hol, melyik pontot, milyen sűrűn és mennyi ideig nyomogassa a talpán otthon. 

Aztán jött a gondolat, hogy ha otthon meg tudnák masszírozni önmaguknak, akkor sokkal többen alkalmaznák a gyógyító erejét.

A gondolattal egyidőben jött egy felkérés egy helyi művelődési központtól, hogy tartsak előadást a reflexológiáról. Ennél jobbkor nem is jöhetett volna ez az ajánlat. De tudtam azt, hogy nem szabad (csak) elméleti dolgokkal fárasztanom az érdeklődőket, mert ott fognak elaludni a székeken. Így megkértem őket, hogy vegyék le a cipőt és a zoknit és csinálják ugyanazt, amit én. Masszírozzák meg a talpukat.

Hát így kezdődött. 

Azóta pedig imádom! Imádom nézni, ahogy csillogó szemmel, tele kiváncsisággal érkeznek a reflexzónás talp önmasszázs kurzusra az érdeklődők. Imádom, ahogy bizonytalanul keresgélik a saját talpukon a reflexpontok helyét, ahogy aggódva kérdezik, akkor most biztos jó helyen nyomom? Az első nap végén nem hiszik el, hogy ez a sok pontot egyszer majd csukott szemmel is megtalálják a saját talpukon.  Majd a második nap végére egyre ügyesebben nyomogatják a talpukat, a gyakorló napon pedig szinte már segítség nélkül találják meg a reflexpontokat.

Akkor tudom, hogy egy olyan lehetőséget tudtam a kezükbe adni, amivel egy egészségesebb szervezetet tudnak kialakítani. Egy olyan tudás birtokosai lettek, amellyel támogatják a szervezetük öngyógyító folyamatait, segítik a szervezetük salaktalanítását. Ami által az immunrendszerük, emésztésük, keringésük jobban fog működni, kiegyensúlyozottabbak lesznek, ritkábban lesznek betegek és orvoshoz is ritkábban kell menniük. 

És ami miatt a legboldogabb vagyok, az az, hogy végre a saját kezükbe vették az egészségüket!

Túrázás

Amikor az időm és a feladataim engedik, az erdőt járom futva, túrázva vagy sétálva. Igyekszem sokat mozogni, egészséges ételeket enni, sokat olvasni, hogy karban tartsam a testem, lelkem. 

De csak igyekszem. Néha elcsábulok egy-egy sorozat vagy éppen egy kis nassolni való miatt. Én sem vagyok tökéletes. Szerencsére 😉

Szeretnék Neked adni egy kis ajándékot, amiért elolvastad ezt a hosszú bemutatkozást 🙂 

Töltsd le ezt az INGYENES Ebook-ot!

reflexológia ingyenes ebook

Az ebook mellé további ingyenes tippeket, ötleteket, segítséget kaphatsz emailek formájában, amelyekkel hatásosan növelheted a szervezeted öngyógyító képességét, hogy újra egészséges legyél és elkerüld a betegségeket .

Egy INGYENES ebook, amelyből megtudod, hogy 

.